Tejjel-mézzel... naranccsal

A Mikulás puttonyából mindenki kiválaszthatja magának, amit ma estére szeretne.

Legnagyobb és örömteli meglepetésem a narancs volt! Az igazi narancs zamatos, édes, lédús, finom; érezni rajta, hogy a Nap érlelte, nem a kamion hűtőtere. A piacon vett két friss narancs elmajszolása akár egy ebédet is helyettesített. Lépten-nyomon narancsba ütköztünk akár az utcákon - mint nálunk az akácfák, úgy sorakoznak (jó, jó, nem szedtük le :)  akár a piacokon, igen barátságos áron, vagy éppen a szálláson, a vacsora végére kitéve egy tálban az asztalra. Frissen facsart narancslét is szinte minden sarkon lehet kapni, csak rá kell bökni, melyikből kérem, ugyanígy a gránátalmával. Keleten turista nem hal éhen-szomjan, egyébként is ilyentájt kezd érni a narancs.

Azt a ragadós, száraz, pálcikákra húzott izét, amit nálunk datolya néven árulnak, sosem szerettem. Amit az étteremben egy tálban számolatlanul hoztak az ebéd végén, az valami egészen más! Ízes, finom, zamatos.

Ha belépünk egy üzletbe, az ajtóban nyomják a kezünkbe a frissen hámozott banánt..., azt nem tudom, mi lenne akkor, ha vásárlás nélkül jönne ki valaki, és már megette a banánt, de tudják, ilyen úgysincs.

Az ebédről magunknak kellett gondoskodnunk, ez legtöbbször valami arab falatozóba való betérést jelentett. Túléltük, és nem is rossz tapasztalatokkal.

A félve várt, de jól végződő élményt a Szent Péter hala jelentette. Ezt a Genezáreti-tó partján, egy keresztény arab vendéglőben lehet enni, nem is tartanak mást, ez a specialitásuk. A bátrabbak egész halat kérhetnek, az asztalszomszédtól és a szemben ülőtől is sült halak figyeltek rám a tányérról. A kevésbé vállalkozó kedvűek filét választhatnak, érdemes, nagyon finom. És saláta, saláta, saláta - korlátlanul, de, persze, eleve körettel hozzák.

A reggelik a megszokottak, talán annyit érdemes megjegyezni, hogy a lekvárjaik, süteményeik töményebbek, édesebbek, mint amit mi megszoktunk, dehát ez Kelet. És itt találkozhattunk nap mint nap a pitával, találó nevén a lepénykenyérrel. Kényes európai zarándokok meg is piríthatják, de anélkül is finom, lekvárral vagy mézzel megkenve.

A vacsorák általában jók voltak, beleszámítva, hogy az estére elfáradt, éhes embernek, szinte minden jó, ami forró és leteszik elé. Kaptunk ízletes lencselevest (már megértem Ézsaut), birkaragut (mivel nincs birkaügyi averzióm, nekem ízlett), rántott pulykaszeletet. Ettünk csicseriborsót, articsőkát és minden létező zöldségből való változatos ízesítésű salátákat. (Jól megjártam a sárgarépával, azt hittem, az megbízható, de valami olyan erőssel volt bekenve, csak úgy kapkodtam a levegőt.) Mint tudjuk, sertést nem tartanak, mert az tisztátalan állatnak számít, de a helyi idegenvezető felvilágosított, hogy vannak rövidlábú tehenek, amik úgy csinálnak röf-röf :)
Néha a tányéron is találkoztunk velük.

Egy étel volt, amit nem tudtunk megfejteni: a köretet krumplinak hittük, de nem az volt; a húst oldalas félének, de az sem úgy volt, és egészében nem tetszett. Viszont a végére a király: szezámmagos rántott pulykamell fahéjas tarhonyával! Legalábbis mi tarhonyának azonosítottuk az aprószemű tésztát. Hihetetlenül finom volt, az ízek remekül harmonizáltak. Majd itthon is megtámadom vele a még egyelőre rémüldöző közönséget.

Sok szöveg, kevés kép - álmodjatok szépeket, és tegyétek ki a cipőtöket az ablakba, hátha kerül bele egy igazi narancs. Az enyémeket, sajnos, már elosztogattam :)