Folytathatjuk is a zsoltár szavaival: Jeruzsálem jól megépült város, részei szépen egybeillenek.
Ez is így van ma is, de még egyet hozzá kell tenni: és feldolgozhatatlan város. Két és fél nap körbefutás nemcsak arra kevés, hogy megismerjük, hanem arra is, hogy az élmények, a látottak leülepedjenek.
Mint mozaikkockák, apró képekből áll bennem össze a város, inkább csak hangulatok, benyomások; rácsodálkozás, hogyan tud együtt élni az ősi a mai világgal. Mert együtt él: mennek a gyerekek iskolába, kiabálnak az árusok, dolgaik után sietnek az emberek, nagy a forgalom, a szemétszállító traktor vastag kerekeivel gurul lefele a lépcsőkön. Él minden, és mégis - szinte minden lépésnél - benne vagyunk a múltban is, és a múlt itt ezer éveket jelent. Ez a furcsa összhang, ami leginkább megmaradt bennem.
A fényképeket nézve se tudom mindig pontosan megmondani, éppen hol is jártunk, annyi élmény, annyi szent hely meglátogatása zúdult ránk egyszerre.
A Dormitio, a Szűzanya elszenderülésének temploma, ami csöndjével, meghittségével és a felhangzó Salve Reginával a legkedvesebb volt számomra.
Az Utolsó vacsora terméből inkább csak a tömeg maradt meg, és az, hogy mennyire kicsi.
A Siratófal, ahogy egy férfi, nem zavartatva magát a körülötte való nyüzsgéstől, elmélyülten imádkozik.
Egy örmény templom udvara, ahova csak úgy betévedtünk az utunkon.
A város falai, kapui... a Szentírás mondatai, az Apostolok Cselekedeteinek történetei. Itt történt, halljuk megint a bizonyosságot.
A szűk utcák, a lépcsők, a sikátorok, a tágas terek; minden, amiből ez a város összeáll, és nem lehet másikakhoz hasonlítani,
Jeruzsálem.
A szenvedés városáról majd holnap egy külön részben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése