Betlehem

Az, hogy itt is végig szakadt az eső, már nem volt újdonság. Hogy a Születés temploma sok évszázados fennállása óta éppen most esik át legnagyobb rekonstrukcióján, és ezért belülről tetőtől-talpig föl van állványozva, tudomásul vettük. Még jól is jött, amikor egyhelyben sorban állva várakoztunk vagy ötven percet, hogy a kiírt 9 óra helyett végre 10 előtt néhány perccel megnyissák a születés helyét és elkezdjenek beengedni. Amikor elfáradtam  a várakozás közben, egyszerűen csak csüngtem az állványon. (Legalább volt idő lélekben is ráhangolódni, komolyan.) Azt tudtuk előre, hogy az ezüstcsillagnál, ami Jézus születésének helyét jelöli, legfeljebb 20 másodperc jut egy-egy embernek, utána odébb tessékelik. Ezalatt vagy fényképez vagy imádkoz vagy csak néz.
Mégis, amikor odaértem, egész más lehetőségek tárultak föl, szinte akaratlanul: ámul és meghatódik.

Aztán, ahogy már többségünk összegyűlt, még ott a csillag mellett, a jászol helyén, csak a túloldalon, Vencel atya elkezdett énekelni: Mennyből az angyal... - zengtük vele mi is. Olyan szürreális volt az egész. November végén, egy esős délelőttön mennybőlazangyalt énekelünk egy templomban.
... hogy Betlehembe, sietve menvén,
Dehát mi itt vagyunk! Betlehemben!
lássátok, lássátok!

Nem is csak öröm volt, nem is csak áhítat vagy meghatódottság. Nem tudom, melyik szó adná vissza azt az érzést. És az arcunkon végigfutó fényes csíkot, azt hiszem, bent a templomban, nem lehetett az esőre fogni.

Már természetes folytatásként jött a következő ének: Föl, nagy örömre, ma született!
Egyszerre csak mások is fölbátorodtak a mi éneklésünktől. Először, talán spanyol nyelven hangzott föl egy vidám karácsonyi ének, aztán egy lengyel csoport kapcsolódott be. És ebben a zengő-bongó hirtelen ünnepben, meg lehetett érezni az Egyházat, az örömet.
Ő leszen néktek Üdvözítőtök valóban, valóban.

A Születés-templomából átmentünk a Szent Katalin-templomba, ahonnan a betlehemi éjféli miséket szokták közvetíteni. Nekünk is itt volt a szentmisénk, amiben a csoport egyik tagjának az elsőáldozását ünnepelhettük, ez különösen is széppé tette.
A templomok előtti téren már láttuk állni a hatalmas fenyőfát(?), amin pár nap múlva, itthon hallottam a hírekben, meggyújtották a fényeket.

Hátra volt még az ajándék, mert Betlehemben nem maradhatunk ajándék nélkül, ez pedig a Tej-barlang volt. A Tej-barlang néhány percnyi távolságra van a Születés templomától, a hagyomány szerint Mária és József ide költöztek á kis Jézussal. A nevét pedig onnan kapta, hogy fehérek a falai, ami azért van, mert amikor Mária szoptatta a kisdedet, egy csepp tej a falra fröccsent. Számomra ez a barlang volt a karácsony: csöndes, meghitt, imádságos.

Jó lett volna kicsit sétálni még a városban, de mivel a dombra épült város utcáin teljes szélességben hömpölygött le a víz, elfogadtuk a betlehemi ferences zarándokház hívogató fényeit és oda tértünk be melegedni, száradni, ebédelni. A maradék szabadidőt vásárlással töltöttük, mert hogy is lehetne Betlehemből eljönni anélkül, hogy ne akarnánk mindent-mindent hazahozni, megmutatni, odaadni.